random reggeli
számlanyitás

Simon Bálint

2021-04-01

Nagyot szólhat a következő válság - 2. rész

A cikknek még nincs vége, folytasd tovább a 2. résszel!

Ez a cikksorozat két részből áll. Az első rész megtekintéséhez kattints ide!

 

Az elfeledett recesszió

A háború társadalmi költségei az USA számára az európai hadviselő felekhez viszonyítva nagyon alacsonyak voltak: Amerika négymillió katonát mozgósított – igaz, ennek a létszámnak a negyede jutott csak el a harctérre –, a veszteségei pedig nem haladták meg a százezer főt, szemben a Brit Birodalom szűk egymilliós, Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia közel másfél milliós, vagy Oroszország és Németország kétmillió főt is meghaladó veszteségével. Az első világháború költségei az USA számára 33 milliárd dollárra rúgtak, ebből 21 milliárd dollárt fedezett az ország a lakosság számára értékesített háborús kötvények kibocsájtásából. A háború összköltsége mai értéken mintegy 575 milliárd dollár lenne – összehasonlításképp a Biden által a néhány hete aláírt stimuluscsomag ennek több mint a háromszorosáról, 1900 milliárd dollárnak az elköltéséről szól.

A hadigazdaságról békegazdaságra való átállás azonban egy korábban nem látott típusú recesszióhoz vezetett: a gazdaság 1919-et követően két egymást követő évben is zsugorodott, egy 6,3%-os közepes mértékű visszaesést eredményezve az egy főre jutó GDP-ben. Hogy legyen viszonyítási pontunk, ez a visszaesés 1,2 százalékponttal meghaladta a koronavírus okozta megtorpanást.

Az 1907/08-as recesszió az okaiban és a lefolyásában is nagyon hasonló volt a 2007/08-as pénzügyi recesszióhoz, 1920/21 visszaesése pedig 2020/21 recessziójával hasonlítható össze. A közös motívum a száz éve történtekben és a napjainkban lezajló folyamatokban a következő: a gazdaság mindkét esetben egy külső sokk hatására egy alacsonyabb kibocsájtási szinten kellett, hogy működjön, mint korábban, az alacsonyabb kibocsájtás pedig a munkanélküliség megnövekedésével és a fogyasztás visszaesésével járt. A különbség csak annyi, hogy míg száz éve a gazdaság egy a háborús szállítások és a hadsereg által felszívott munkaerő-többlet miatt mesterségesen felpumpált szintről esett vissza a Párizs környéki békeszerződések megkötésével rövid idő alatt a normálisnak mondható kibocsájtási szintre, addig az elmúlt időszakban a gazdaság a koronavírus által előidézett járványügyi korlátozások miatt kényszerült a kibocsájtási lehetőségek határa alatt működni. Az elmozdulás iránya, és a hirtelen bekövetkező változás az, ami számít.

Az 1920/21-es recesszió legfontosabb kísérőjelensége egy a függetlenség kivívása óta nem tapasztalt árzuhanás volt: a fogyasztói árak 18%-kal, a beszerzési árak pedig ennél is nagyobb mértékben, 36,8%-kal estek vissza. A jelentős defláció mögöttes oka az volt, hogy a háborús termelésre berendezkedett ipari kapacitást nem lehetett egyik napról a másikra átkapcsolni a békeévek igényeinek megfelelő termelési volumenre, ezért jelentős túlkínálat lépett föl: az ipari termelés csak néhány hónap késéssel tudott reagálni, és 1921 júliusáig 30%-kal esett vissza – egyes ágazatokban, például az ekkor feltörekvő autóiparban a visszaesés mértéke még drasztikusabb, közel 60%-os volt. A kereslet visszaesésével, és az európai frontról hazatérő katonákkal újra megjelent a munkanélküliség problémája: a háború alatti gyakorlatilag teljes foglalkoztatásról a munkanélküliség aránya 10% fölé emelkedett. Ilyen reálgazdasági körülmények között természetesen a tőzsdéken is eluralkodott a pánik: a Dow az 1919 végi csúcsról az 1921 augusztusáig 47%-ot veszített az értékéből, a visszaesés mértéke 3 százalékponttal meghaladta az 1907. évi pánik következtében tapasztalt esést. Livermore természetesen igyekezett kihasználni a helyzetet, és egy vagyont keresett az ipari felhasználású mezőgazdasági árucikkek árfolyamának a rángatásával, a játékának ekkor egy személyesen Wilson elnöktől érkező telefonhívás vetett véget.

Minden jel arra mutatott, hogy nagy a baj az amerikai gazdaságban. Az 1920 végén tartott elnökválasztáson a republikánusok jelöltje, Warren G. Harding azzal kampányolt, hogy Amerikának vissza kell térnie a normalitáshoz, ezzel a szlogennel pedig sikerült is földcsuszamlásszerű győzelmet aratnia. Amikor 1921 márciusában elfoglalta az elnöki hivatalt, minden szem rá szegeződött, a sajtó és az üzleti körök égtek a kíváncsiságtól, vajon milyen gazdaságkezelő programmal fog előállni. Harding egy kisvárosi napilap korábbi főszerkesztőjeként pontosan tudta, hogy terjengős, semmitmondó és pozitív kicsengésű nyilatkozataival hogyan kell megnyugtatni a sajtót, ahogy azt is, mit akarnak hallani a dolgozó tömegek távol a nagyobb városoktól. Egy kompromisszumos jelöltje volt a Republikánus Párt konzervatív és progresszív szárnyának, jellemzően szeretett azonban a legkisebb ellenállás irányába menni és tiszteletben tartani a fontosabb támogatóinak az érdekszféráját. Tíz fős kabinetjében vegyesen ültek újító tehetségek, és olyan régivágású republikánus politikusok, akiknek Harding az elnökjelölt állító konvención a lekötelezettjévé vált. A végeredmény a modernkori történelem gazdasági értelemben leginkább jobboldali gazdaságélénkítése lett.

Az új adminisztráció határozottan elutasította a szövetségi munkanélküli segély bevezetését, arra hivatkozva, hogy a problémát a gyökerénél kell megragadni, nem pedig tüneti kezelésre van szükség. Ezzel párhuzamosan inkább szimbolikus gesztusként csökkentették az állam meglehetősen újkeletű, de elhanyagolható szerepvállalását a gazdaságban, azt az üzenetet sugározva, hogy vissza fognak térni az Aranykor „igazi” Amerikájának üzleti logikájához. A szövetségi vámokat megemelték, az addigi legmagasabb mezőgazdasági és ipari védővámok léptek érvénybe, mivel az új adminisztráció elsősorban a belső fogyasztásra támaszkodó növekedési pályát szeretett volna megvalósítani és Wilson összességében népszerűtlen kalandor külpolitikáját követően nagy volt a társadalmi igény a befelé fordulásra. A Kongresszus egy rendkívüli ülésszak keretében megszavazta az iparvállalatokra az első világháború alatt kirótt különadók eltörlését, a társasági adókulcsot 65%-ról 50%-ra, a legmagasabb jövedelmekre vonatkozó adókulcsot pedig 73%-ról 58%-ra csökkentették. Ez a típusú gazdaságélénkítés a lehető legélesebb ellentétben áll Biden mai, segélyezésre, adóemelésekre és a vámok csökkentésére építő ösztönzőcsomagjával.

 

 

Az üvöltő húszas évek

Flandria és a Doberdó lövészárkai között még ki sem nőtt újra a fű, de Amerikában már be is robbant újra hatalmas elánnal az üzleti tevékenység és megszületőben volt a modern fogyasztói társadalom. Az emberek pörögtek, a gazdaság még jobban pörgött, napi nyolc órában folyt Henry Ford vigyázó szemei alatt a szorgos munka öt dolláros napi bérért, hogy éjjel hordószámra folyjon a betiltott alkohol azoknak, akik el szeretnének lazulni – a menedzsmentnek a Kanadából csempészett whisky, a munkásoknak a hold fénye alatt párolt olcsó szesz –; voltak persze, akik az éjszaka is pörgésre vágytak, nekik ott volt  a receptre felírt stimuláns, a háttérben pedig üvöltött az évtized aláfestő zenéje, a hol dallamos, hol disszonáns, de mindig megunhatatlan fekete jazz. A kapitalizmus fantomja a rohamsisakot cilinderre cserélte, a zubbonyt pedig frakkra, és a szipkás cigarettájából rövideket szippantva elégedetten szemlélte a tánctér széléről a látványt – látta, hogy minden, amit alkotott, az jó.

Az első világháborús kalandot követően az amerikaiak visszatérhettek ahhoz a tevékenységhez, amiben mindig is igazán jók voltak – az üzlethez. A gazdaság nagyon gyorsan talpra állt az 1920/21. évi recesszióból, a növekedés üteme pedig akkora volt, hogy a visszaesés szinte teljesen a feledés homályába merült: 1929-ig a vásárlóerőértéken mért egy főre jutó GDP évente átlagosan 3,36%-ot bővült. A munkanélküliség gyors csökkenésével párhuzamosan folyamatosan javultak a munkakörülmények és nőttek a bérek az ipari munkahelyeken. Az évtized második felére a teljes szekunder szektorban általánossá vált a napi nyolcórás munkaidő. A szakszervezetek létszáma és aktivitása meredek csökkent, gyakorlatilag megszűntek a sztrájkok. A munkavállalók elégedettek voltak a munkakörülményeikkel, ennek pedig a munkaadók is örülhettek. Az időszakot az általános pozitív várakozások kísérték. Ilyen gazdasági környezetben nem meglepő, hogy a Republikánus Párt a húszas évek összes elnökválasztását meg tudta nyerni. Hardingot korábbi alelnöke, Calvin Coolidge követte az elnöki székben, aki a személyi jövedelemadó felső adókulcsát több ütemben 25%-ig csökkentette. Ahogy az lenni szokott, a túlzottan szép összkép alatt azonban súlyos problémák voltak kibontakozóban: az amerikai népességnek a még mindig a relatív többségét foglalkoztató mezőgazdaság már az évtized közepétől súlyos strukturális problémákkal küszködött, a Coolidge adminisztráció pedig gyakorlatilag semmilyen erőfeszítést nem tett annak érdekében, hogy a földművelésből élők helyzetét és kilátásait javítsa.

Az általános pozitív hangulat természetesen kihatott a részvénypiaci árfolyamokra is: a Dow napi záróára az 1921. augusztusi lokális minimumtól az 1929. szeptember 3-ai addigi történelmi maximumig közel meghatszorozta az értékét. A nagyobb kapitalizációjú vállalatok közül a sztárrészvények az acéliparhoz voltak köthetők, hiszen a megmunkált fémre az évtized komoly építőipari és autóipari konjunktúrájának egyaránt szüksége volt. Az évtized közepén az olcsó hitelezés fűtötte komoly építkezési láz vette kezdetét Floridában, az utolsó harmadában pedig Alsó-Manhattan-ben, egyúttal az autó valódi tömegcikké vált: az olyan nagy gyártók, mint a Ford, a Chrysler és a General Motors futószalagon gyártották az egyre gazdaságosabb és az egyre inkább a személyes igényekre szabott modelleket, az évtized végére már 27 millió személygépjármű járta az utakat a keleti parttól a nyugati partig – az autók több mint kétharmadát hitelre adták el. 1929 nyarának végére az S&P 500 P/E aránya 32,16 volt, és megjelentek a kritikus hangok, amelyek azt hangoztatták, hogy a gazdaság túl lehet fűtve, azonban olyan a tőkepiacon is befolyásos személyiségek, mint Charles Mitchell, a Citibank jogelődjének az elnöke, vagy Irving Fisher, a Yale Egyetem széles körben ismert közgazdásza az újságok hasábjain oszlatták el a kételyeket és bíztatták a tömegeket további részvényvásárlásra. Ekkorra az amerikai háztartásoknak a 16%-a rendelkezett részvénytulajdonnal és a brókercégek többsége kilencszeres tőkeáttéttel nyújtott befektetési hitelt. Mindannyian tudjuk, hogy a sztori hogyan végződött: az egy főre jutó GDP 30%-ot meghaladó visszaesésével, a Dow közel 90%-os zuhanásával, 25%-nál is nagyobb arányú munkanélküliséggel, az ipari termelés 45%-ot meghaladó csökkenésével, a bankok 45%-ának csődjével és a világgazdaság valaha volt legnagyobb globális válságával.

Henry Ford.jfif

Henry Ford egy korszak jelképével, a Ford T-modellel. 1908 és 1927 között több mint 15 millió darabot gyártottak belőle. Forrás: Business Insider

 

A romlás virágai

A cikk egy korábbi fejezetében azt írtam, hogy a pénzügyi és a közgazdasági elemzés vagy döntéshozatal nehézsége nem a mintázatok felismerésében, hanem a kellő nagyítás eltalálásában rejlik. Az 1907/08. évi pénzügyi pánik mind az okaiban, mind a lefolyásában nagyon hasonlított a 2007/08. évi recesszióra, ahogy az 1920/21-es recesszió is éles párhuzamba állítható 2020/21 napjainkban is zajló visszaesésével. A döntő kérdés azonban az, hogy fogja-e a mostani visszaesést néhány év múlva egy gazdasági összeomlás követni, amely mind a jelentőségében, mind a hatásaiban sokkal inkább drasztikus lesz – hasonlóan az 1920/21 elfeledett recesszióját követő közgazdaságtani horrorsztorihoz, az 1929 októberében megkezdődő nagy gazdasági világválsághoz.

Engedjék meg, hogy a falra fessem az ördögöt: azt állítom, hogy 2030-ig nagy valószínűséggel be fog következni egy hasonló léptékű gazdasági összeomlás, mint amilyen a Nagy Válság volt. Egészen egyszerűen úgy gondolom, hogy a világgazdaságban és a technológiai fejlődésben tapasztalt folyamatok szinte determinisztikusan ebbe az irányba hatnak. Az utolsó Nagy Válság okaiban legalább annyira volt jelen a döntően mezőgazdasági kultúrából az ipari civilizációra való átállás összes társadalmi és gazdasági nehézsége, mint az emberi kapzsiság és a laikus naivitás fűtötte eszközbuborék kipukkanása, napjainkban pedig éppen az információ alapú fejlődésre való átállásnak lehetünk a szemtanúi annak minden kihívásával. Mivel a régi, nehézipar vezérelte gazdaság még éppen annyira elevenen él az emlékezetünkben az autógyárakkal és úgy általában véve a tisztán anyagi inputokból tisztán anyagi természetű outputot létrehozó folyamataival, ahogyan az 1920-as évek végén élő amerikaiaknak a tudatában a végtelen préri a kukorica- és gabonaföldekkel, valamint a régi jó Alabama a gyapotmezőkkel, tekintve, hogy ez a világ gazdaságilag már nem racionális többé, az átállásnak az új világ vívmányaira hasonlóképp fájdalmasnak kell lennie. Ez az átállás azonban sokkal összetettebb: most nem a szerves anyagtól szakadunk el, mint a reálgazdaság alapelemétől, hanem az anyagtól magától. Az 1929. évi nagy gazdasági világválság egy lappangó mezőgazdasági válsággal indult, ahogy a háttérben már a 21. század Nagy Válságának az előjelei is kibontakozni kezdtek, csak most éppen a régi típusú nehézipar küszködik, elég hogyha csak a Volkswagen 2015-ben kezdődő dízelbotrányára és a hagyományos nagy autógyártók stagnálására gondolunk. A mikroökonómiai probléma, mely szerint az árak ragadósak, valójában a makroökonómia szintjén fokozottan megjelenik, ahol teljes ágazatok ragadósságának lehetünk a szemtanúi – a ragadósság pedig minden esetben az egyensúly ellen ható tényező. Az új egyensúly csakis teljes ágazatok jelentőségének a megszűnésével, vagy a radikális átalakulásukkal jöhet létre, ehhez azonban egy piactisztító válságra van szükség, annak minden társadalmi és gazdasági költségével.

Az információs gazdaság megszületése és az ipari termelés hanyatlása mellett hasonlóan fontos gyenge jel az a meredeken növekvő erkölcsi kockázat, amit a könnyű pénz felemelkedése, valamint a tőkejövedelmek hozamának a munkajövedelmekkel szembeni aránytalan növekedése hordoz magában. A koronavírus okozta gazdasági megtorpanást a világ vezető gazdaságának, az Amerikai Egyesült Államoknak a politikai és monetáris döntéshozói egy az USA-ban soha korábban nem látott mértékű fedezet nélküli pénzteremtéssel próbálták ellensúlyozni, az így létrehozott valutának pedig egy el nem hanyagolható mennyiségű része a részvénypiacokon került befektetésre, elég csak ha a helikopterpénz első két csomagjának a ledobása után szárba szökkenő GameStop jelenségre gondolunk. Míg tavalyelőtt egy négytagú család alapvető szükségleteinek a kielégítéséhez óránként 16,54 dolláros bérre lett volna szükség, addig a szövetségi minimálbér 2009 óta óránként 7,25 dolláron stagnál – nagyjából minden ötödik amerikai munkavállaló kevesebbet keres annál, hogy akár az alapvető szükségleteket tekintve el tudjon tartani egy négyfős családot. Ezzel szemben a tőzsde idén márciusban történelmi magasságokat ért el, miközben a reálgazdaság működésének a járványügyi helyzet miatti korlátozásai még javukban tartottak. Úgy tűnik, a gazdaság jelenlegi szerkezetében a munkahelyek egy jelentős része a munkavállalók számára még az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges munkabért is nehezen tudja biztosítani, ezzel szemben, ha a megtakarításaikat viszonylag kockázatos eszközökbe fektetik, akkor jelentős hozamokat érhetnek el. Ez veszélyes! Főleg, hogyha belegondolunk abba, hogy a tőkepiacok az online kereskedési platformoknak köszönhetően mennyivel könnyeben elérhetők napjainkban bárki számára, mint száz évvel korábban. A negatív reálkamatok valósága pedig a középosztály megtakarításait is a bankszámlákról az értékpapírszámlák irányába tereli. Úgy tűnik, a múlt század húszas éveit élhetjük újra a tőzsdén, csak szteroidokkal felpumpálva. A környezet nemhogy kedvez a buborékok kialakulásának, hanem mondhatni létrehozza őket.

Utolsó szempontként pedig szót kell ejtenünk a bizonytalan világpolitikai helyzetről, melynek oka a száz évvel korábbi állapotokhoz hasonlóan a hegemón hatalom hiánya. Charles P. Kindleberger amerikai gazdaságtörténész 1973-ban felállította a hegemón stabilitás elméletét, mely szerint a világgazdaság kiegyensúlyozott működéséhez szükség van egy hegemón hatalomra. A múlt század húszas éveiben a zenitjén már jócskán túllévő Brit Birodalom nem volt többé képes arra, hogy betöltse a hegemón hatalom szerepét, az Amerikai Egyesült Államok pedig még vonakodott bejelentkezni erre a feladatkörre. Napjainkban egyre inkább kivehető, hogy az USA hegemóniája gyorsuló ütemben visszaszorulóban van, ugyanakkor egyelőre nem látható semmilyen kihívó hatalom, amely a szerep betöltésére józan megítélés alapján alkalmas lenne. Amerika katonai, gazdasági és kulturális erejével ugyanis egyelőre Kína csupán a gazdasági dimenzióban tud versenyezni, és a kelet-ázsiai ország féloldalas fejlődése miatt őszintén gondolhatjuk, hogyha lesz is a jövőben új hegemón, azt máshol kell keresgélnünk. Száz éve a hegemón hatalom hiánya előbb globális vámháború, majd pedig globális fegyverkezési verseny kialakulásához vezetett, ezek a folyamatok pedig az 1929. évi tőkepiaci összeomlásnak a reálgazdasági továbbgyűrűzését segítették elő. Bárhol is fog kirobbanni a következő valóban mély válság, a gazdasági fertőzés szétterjedését követően jelenleg egyik vezető gazdaság sem alkalmas arra, hogy magára tudja vállalni a globális válságkezelés terhét.

SpaceX.jpg

Egy magánvállalkozás, amely megcélozza a Marsot. A SpaceX asztronautája a Dragon űrhajó legénységét szállító Tesla X-modell előtt. Forrás: Electrek

 

A reálgazdaságba kódolt válság

A reálgazdaságnak a fejlett gazdaságokban tapasztalt strukturális problémái, a könnyű pénz által okozott erkölcsi kockázat a tőkepiacokon és a globális politika bizonytalansága a hegemón hatalom hiánya miatt tehát együttesen ahhoz vezet, hogy 2030-ig számíthatunk egy valóban súlyos és elhúzódó globális gazdasági válságra. A legsúlyosabb, szinte kivédhetetlen kihívás a reálgazdaság strukturális szerkezetében rejlik, a másik két tényező pedig felerősíti a benne rejlő komoly kockázatot.

Az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése és a menedzsmentben tapasztalt innovációk a termelékenység ugrásszerű növekedésével jártak, és olyan civilizációs távlatokat nyitottak meg az emberiség előtt, melyeket korábban még csak elképzelni sem tudtunk. A múlt század húszas éveiben a hatékonyságnövekedés az elektromosság növekvő ipari célú felhasználásában, a menedzsment tudományos megközelítése pedig például a futószalag megjelenésében öltött testet, napjainkban a hívószavak az adatalapú tervezés, a robotizáció és a mesterséges intelligencia. A gazdaság csúcsteljesítményei mellett azonban óriási kontrasztot mutat, amilyen körülmények között a munkavállalók és a fogyasztók jelentős része él. 1927-ben, amikor Charles Lindbergh a korai órákban felszállt a New York-i Roosevelt reptérről, hogy végrehajtsa az első sikeres landolással egybekötött transzatlanti repülést, egy időzónával beljebb, a közép-nyugati Oklahomában farmerek tízezrei a lovaikat szerszámozták vagy a hitelre vásárolt traktorjaikat indították be. Amikor el fog startolni a Marsra szállás expedíciójának a rakétakilövése, amerikaiak milliói fognak bevásárlóközpontok kasszáiban ülni, vagy a szalag mellett állni egy gyárban, olyan munkákat végezve szövetségi minimálbérért, melyet a technológia mai fejlettsége mellett már el tudna végezni egy gép is.

A fejlett országok jelenlegi reálgazdasági struktúrájába szinte bele van kódolva egy nagy gazdasági világválság: sokkal többet, és sokkal jobb minőségben termelünk, mint amit bankhitel nélkül meg tudnánk vásárolni. A 2007/08. évi és a jelenleg is tartó recesszió elhozta Európában a negatív kamatok valóságát, és bár a protestáns etika szellemiségére épült Amerika úgy tűnik egyelőre el akarja kerülni ezt a fajta gazdasági abnormalitást, a valaha létezett összes dollár több mint harmadát az elmúlt bő egy évben kellett kinyomtatniuk, hogy még egy darabig működni tudjon a gépezet. Ez a könnyű pénz pedig szívesen áramlik a magas reálhozamok reményében a termelő technológiákat forradalmasító vállalatok részvényeibe, egy hatalmas lufivá pumpálva az árfolyamokat. 

american factory.png

Ez is Amerika. Gyári munkások egy autóüveget gyártó ohiói üzemben. Jelenet a Netflix American Factory című dokumentumfilmjéből (2019). Forrás: rottentomatoes.com

 

 

Tekintsünk bátran a jövőbe!

Az időről időre fellángoló spekulációs láz az üzleti élet természetes velejárója, ahogy a kapitalista fejlődés is együtt jár a hosszabb időközönként bekövetkező piactisztító válságokkal. John Maynard Keynes, az utolsó Nagy Válság és a második világháború utáni helyreállítás brit sztárközgazdászának az elhíresült mondása volt, hogy „hosszú távon mind halottak vagyunk.” Más megvilágításba helyezve azonban ez a mondat azt is jelenti, hogy rövidtávon mindannyian élünk, és talán jóval érdemesebb ezzel a hozzáállással felvértezve nekivágnunk az előttünk álló éveknek a gazdaságban és a piacon.

Tényleg úgy gondolom, hogy 2030-ig eléggé nagy eséllyel bekövetkezhet egy 1929 léptékű újbóli Nagy Válság. Ha valóban sikerült eltalálnom a megfelelő nagyítást, akkor ami napjainkban történik, az valami nagyobbnak az előszele csak. Azonban ebben az időpontban azt senki sem tudja megmondani, hogy időben pontosan mikor számítsunk a következő összeomlás bekövetkeztére, ahogy azt sem, hogy a gazdaság mely konkrét területén vagy mely régiójában fog eldőlni az első dominó. Bizonyos lehatárolásokat azonban talán már most is meg tudunk ejteni. A következő Nagy Válság a sejtéseim szerint az évtized második felében fog elkezdődni, a kiindulás régiója pedig az Amerikai Egyesült Államok vagy estleg Kína lesz. A nagy gazdasági világválság kezdetének az indikátorai lehetnek majd az árupiaci árak komoly visszaesése, a hagyományos szektorok gyenge teljesítménye és visszaeső értékesítési várakozásai, valamint egy túlárazott eszközbuborék kipukkadása, talán a technológiai részvények szegmensében.

Addig is, míg mindez bekövetkezne, és a kapitalizmus fantomja újból egy tetszőleges New York-i vagy sanghaji felhőkarcolóról a mélybe vetni magát, valószínűleg a történelem egyik legerősebb bikapiaca vár ránk, különösen, ha a techpapírokat vesszük figyelembe. A növekedési részvények első kisebb korrekciójára a szakma az elmúlt napokban és hetekben az értékalapú befektetési stratégiák és a kötvények visszatérésétől volt hangos, azonban őszintén úgy gondolom, az előttünk álló évek sztárrészvényei továbbra is a techpapírok lesznek: a világ és a gazdasági termelés az ipar 4.0 és a mesterséges intelligencia fokozódó térhódításának az irányába megy, az pedig kevéssé valószerű, hogy a piacon a koronavírus járvány alatt megjelent kisbefektetők milliói néhány vastag szemüvegkeretes régivágású bróker vagy befektetési bankár ajánlására neki fognak állni vállalati kötvényeket vásárolni, melyek vagy akár két számjegyű éves hozamot hozhatnak, vagy nem, amikor alig több mint két és fél év alatt a Nasdaq kompozit index értékének több mint a megduplázódását láthatták, és ehhez a piaci tempóhoz szoktak hozzá. Meg egyébként is, a Teslában vagy az egyelőre tőzsdén nem kereskedett SpaceX-ben van sztori, az olajvállalatokban pedig nincsen – gondoljunk vissza a szaúdi Aramco csalódást okozó IPO-jára 2019 végén. A felszínen nagyon jó évek várnak ránk, hiszen mindenki el akarja majd felejteni a koronavírus miatti gazdasági megtorpanást. Bár a cilinder már kiment a divatból, a kapitalizmus fantomja megint megjelent közöttünk, és újra táncolni szeretne, amikor feloldják a korlátozásokat azonban a jazz helyett már a techno fog szólni. 

 

 

 

 

 

Források:

Blanchard, Oliver & Summers, Lawrence H. (Eds.). (2019). Fejlődés vagy forradalom? A makrogazdasági politika újragondolása a Nagy Recessziót követően. Budapest: Pallas Athéné Könyvkiadó

Ferguson, Niall (2016). A pénz felemelkedése. A világ pénzügyi történelme. Budapest: Scolar Kiadó

Galbraith, John Kenneth (1995). A pénzügyi spekulációk rövid története. Eufória és csalódás. Budapest: AduPrint

Harari, Yuval Noah (2020). Sapiens. Az emberiség rövid története. Budapest: Animus

Horváth Máté (2019. november 26.). Ilyen egy igazi autóipari válság. Recesszió és autóipar I. Totalcar. Elérhető: https://totalcar.hu/magazin/2019/11/26/recesszio_es_autoipar_i/  (letöltve: 2021. 03. 21.)

Kindleberger, Charles P. (2013). The World in Depression: 1929-1939. Berkeley: University of California Press

Lebergott, Stanley (1966). Labor Force and Employment, 1800-1960. In D. S. Brady (Ed.), Output, Employment and Productivity in the United States after 1800 (pp. 117-204). Cambridge: National Bureau of Economic Research

Livermore, Jesse (2020). Hogyan kereskedjünk részvényekkel. Klasszikus útmutató az időzítés, a befektetési szabályok és az érzelmi kontroll megértéséhez. Törökbálint: T.bálint Kiadó

Matolcsy György (2020). Amerikai Birodalom vs. Európai Álom. Az euró kudarca. Budapest: Pallas Athéné Könyvkiadó

Skidelsky, Robert (2018). Keynes. A mester visszatér. Budapest: Pallas Athéné Könyvkiadó

Solimano, Andrés (2020). Nagy gazdasági visszaesések a hosszú huszadik században. Budapest: Pallas Athéné Könyvkiadó

Szőnyi Dávid (2021. március 18.). $15: Minimálbér duplázás az Egyesült Államokban. Concorde blog. Elérhető: https://concordeblog.hu/2021/03/18/15-minimalber-duplazas-az-egyesult-allamokban/ (letöltve: 2021. 03. 21.)

 

 


A fenti bejegyzés marketingközleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A cikkben szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A Random Capital Zrt. fenntartja a jogot, hogy a weboldalon található tartalmakat bármikor módosítsa, átírja.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a cikkben található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a weboldalon található bejegyzések a weboldal készítésében közreműködő személyek személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé. A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, kockázattűrő képességének. A jelen publikációban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.

A cikket készítő díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ a cikkben szereplő előrejelzéstől, állásponttól.

A fenti publikáció szerzői jogi védelem alatt áll, annak közzététele, harmadik személyek részére történő továbbküldése, átdolgozása vagy bármely más formában történő felhasználása a Random Capital Zrt. előzetes engedélyéhez kötött. A dokumentumban a más szellemi termékekből (grafikonok, adatbázisok, cikkek) való idézés mellett a forrás minden esetben feltüntetésre kerül.

Tájékoztatjuk, hogy a Random Capital Blog weboldaláról esetlegesen más cégek és egyéb szervezetek weboldalára is eljuthat. Az azokon közölt adatok tartalmáért, helyességéért és adatai biztonságáért a Random Capital Zrt. nem vállal felelősséget.