random reggeli
számlanyitás

Varga Gusztáv

2021-08-03

Posztcovid gazdaság és az arany

.

A COVID-19 piaci válság küszöbön álló vége körüli optimizmus valódi inflexiós pontot jelent a piacok számára (emlékszünk: a függvények analízisénél használt kifejezés, azt a pontot jelenti, ahol a függvénygörbe görbületet vált. A görbe alakja az inflexiós pontban változik konkávból konvexbe, vagy fordítva.) Jó közelítéssel a jelenlegi tőzsdei-gazdasági körülmények is ezzel a fogalommal írhatók le, amennyiben a most rajzolódó negyedik hullám hatása nem lesz számottevő.

A válság alatt tapasztalt részleges leállás és az otthoni munkavégzés elterjedését követően a gazdaság az egész világon fokozatosan újraéledt. Az ilyen típusú eseményekre vonatkozó modern precedens teljes hiánya megnehezíti a gazdasági adatok értelmezését és annak előrevetítését, hogy mi vár ránk a következő években. Ez azoknak a befektetőknek jelent kihívást, akik portfóliójukat körültekintően szeretnék összeállítani, továbbá próbára teszi a gazdasági fellendülés irányításával megbízott döntéshozókat.

A legnagyobb kihívást jelentő változó mindkét csoport előtt az infláció lehet. A nyugati országok döntéshozói a közelmúlt áremelkedéseit a világjárvány utáni újraindulásból fakadó átmeneti hatásúnak tekintik és a jegybankok (kommunikációval, kisebb alapkamat-emelésekkel és a laza pénzellátás fenntartásával) elkötelezettnek tűnnek a gazdaság talpra állásának biztosításában. Emellett a költségvetések is pénzt juttatnak a gazdaságba kiadási programok formájában, ami – bizonyos aggodalmak szerint – azt is eredményezheti, hogy egyes gazdaságok túlmelegedhetnek.

A gazdasági és piaci irány nem meglepő módon attól függ, hogy melyik jóslat válik be inkább. Ha a döntéshozóknak igazuk van, és az infláció visszaáll, és az idei év második felére elfogadható szintre csökken, akkor az ösztönzések biztosítják a stabil gazdasági növekedést táplálják. Ha tévednek, akkor a világ gazdaságai, élükön az Egyesült Államokkal, inflációs ciklusba szorulhatnak. Ebben az esetben a döntéshozók hibája a gazdaságban súlyos következményekkel, a befektetések és az eszközértékelések fájdalmas korrekciójával járhat.

 

Portfóliók pozicionálása a pandémiás időszak után

Információk szerint jelenleg az intézményi befektetőket a rövid – és hosszú távú üzleti döntéseikben két elsődleges szempont vezérli:

  • a hozamelvárásoknak megfelelő portfólió kialakítása tartósan alacsony hozamú környezetben, valamint
  • a portfóliók egyensúlyának helyreállítása a részvényértékelés korábbi túlértékelése után.

A jelenlegi átmeneti időszak árnyalt befektetői gondolkodást igényel, amelynek legfontosabb tényezői a kamatláb-előrejelzések, ami a hosszú távú portfólióépítés alapvető mozgatórugója. A rövid távú allokációknál a likviditási problémák, a piaci viszonyok és az infláció veszélye áll fókuszban.

Amennyiben egy befektető úgy ítéli meg, hogy az inflációt várhatóan nem sikerül majd megfékezni, előtérbe kerül számára a nemesfémek és az infláció ellen védett állampapírok piaca. Emellett az infrastruktúrába, a magáningatlanba, a termőföldbe, a fába és egyéb árucikkekbe történő befektetés látszik egy esetleges megoldásnak.

 

Mintaportfólióval kapcsolatos meggondolások

 

Az egyéb befektetések között kerülhet sor az aranyalapú befektetésre is.

A fenti allokáció összességében tükrözi a befektetők bizonytalanságát a COVID-19 válság végén, tekintettel a jövő bizonytalanságaira, de megfelelve a legvalószínűbb forgatókönyvnek, ami a visszafogott infláció és az állandó gazdasági növekedés tartós környezetének feltételezése. A mintaportfólió védett egy új inflációs időszakra vagy a részvényárfolyamok hirtelen zuhanása ellen is. Az adott befektetés helyett vásárolhatunk befektetési alapot, vagy ETF-et a megfelelő kiegyensúlyozás érdekében.

 

 

Az itt látható hozamok az egyes államok által a tőke és hozam garantált módon biztosított minimálisan elérhető hozammértékek, amely a gyakorlatilag kockázatmentes jövedelmet jelenti. A befektetők ennél több hozam elérése érdekében fektetnek be kockázatos eszközökbe. Az ábrán jól látható egy meglepő piaci anomália: a német állampapírok még mindig negatív kamatot jelentenek.

 

Kockázat-korrigált hozamnövelés

Úgy tűnik, hogy azok a befektetők, akiket jobban aggaszt a gazdasági fellendülés erőssége, mint az infláció veszélye, aranyat adnak portfóliójukhoz a hosszú távú, kockázattal kiigazított hozamok növelésének lehetősége miatt. Ők arra számítanak, hogy az inflációs nyomás az év végére rendeződik, de a kamatlábak továbbra is alacsonyak maradnak – ez a környezet pedig hátszelet adhat az aranyhozamhoz. Ezen befektetők számítanak az ékszeripar újabb reneszánszára, a bővülő ipari technológiák nemesfémigényére és a hosszú távú megtakarítások iránti erős kereslet támogatására.

2020-ban az arany ára 25%-ot emelkedett, majd teljesítménye csökkent, így idén újra nyílhat mód a piacra kedvező áron történő belépésre.

Az alacsony kamatlábak révén egyéb kockázatmentes eszközök állhatnak rendelkezésre, mint hosszú lejáratú államkötvények, azonban jelenleg az arany mind fizikai, mind ETF formájában vonzóbbnak tűnik.

 

Portfólió diverzifikálása

Úgy tűnik, hogy a rövid távú piaci volatilitás és a széles korrekció kockázatai miatt az óvatos befektetők növelik befektetéseikben az arany részarányát, mint portfólió diverzifikációs eszköz és biztonságos menedék, megértve, hogy a piaci visszaesések rendszerint növelik az arany iránti keresletet.

A befektetőket vonzza az arany, mert szűkösen áll rendelkezésre, nagyon likvid és nem mozog együtt a többi befektetés áralakulásának irányával, így tartása diverzifikációs előnyökkel jár. Az arany abban különbözik más diverzifikációs eszközöktől, hogy negatív összefüggést mutat a részvényekkel és más kockázatos eszközökkel való összehasonlításban. Tapasztalatok szerint értéke általában növekszik, ha ezen eszközök értéke csökken, ezért hatékony eszköz a portfólión belül, vagyis negatív a korreláció.

 

Infláció elleni védelem

A nemrégiben bekövetkezett globális áremelkedésre tekintettel a befektetők portfóliójukhoz hozzáadhatják az aranyat az inflációvédelmi stratégiák alapvető elemeként.

Bár az arany és az olyan inflációs mutatók közötti kapcsolat, mint a fogyasztói árindex (CPI), bonyolultabb, mint sokan hiszik, kutatások bizonyítják, hogy az arany jól teljesít magas inflációjú időszakokban: az arany ára átlagosan 15%-kal nőtt azokban az években, amikor az amerikai CPI 3 %-nál magasabbra emelkedett.

Ezenkívül elemzések szoros kapcsolatot mutatnak ki az arany és a pénzkínálat között, így az arany hatékony eszköz lehet a tőke hosszú távú megőrzése érdekében.

Az arany inflációs fedezetként, meglepően, közvetlen kapcsolatot mutat az amerikai CPI változásával.

 

 

Az aranyár változása (2015=100) összefüggése az amerikai fogyasztói árindex (2015=100) változásával, negyedévente Forrás: FRED (St.Luis FED) A számítás saját kutatás.

Az aranyhozam és a CPI-változások történelmi adatai 0,83-as (erős) korrelációt mutatnak, a két trendvonal gyakorlatilag párhuzamos. A részletes statisztikai összefüggés elemzőtábláját az érdeklődő olvasók részére függelékben csatoltuk. Témánk szempontjából lényeges, hogy a hosszútávú adatsor tanúsága szerint 1968 óta az amerikai fogyasztói árak változása 61,5%-ban határozta meg az aranyárfolyamot.

Az 1970-es évektől az 1980-as évek közepéig mind az arany hozama, mind az infláció rendkívül magas volt. Azóta ilyen szituáció nem ismétlődött meg, leginkább azért, mert az infláció sokkal alacsonyabb volt.

Valójában az 1980-as évek eleje óta a jó aranyhozam közepette a „kellemetlenül magas” (4% feletti) infláció egyetlen tartós periódus található, amely 2007. év negyedik negyedévtől a 2008 második negyedévéig tartott a globális pénzügyi válság időszakában.

Amikor az arany hozama jó volt, az infláció vagy az inflációs várakozások nem tűntek kiemelkedő mozgatórugóknak.

A meggyőző lineáris kapcsolat alapja, hogy az aranyat sokan fedezeti ügyletként használják.

Az aranyárat jelentős mértékben befolyásolja tehát az Egyesült Államok fogyasztói árindexe, de egyes országok kereslete is jelentős befolyással bír, például Kína és India hagyományosan jelentős ékszerkereskedelme, vagy az ipari felhasználás mértéke. Egyesült Államokon kívül más országokban számos befektető azért vásárol aranyat, hogy fedezzék magukat a káros infláció ellen.

Nem az arany az egyetlen fedezeti lehetőség az inflációval szemben, ami azt sugallja, hogy összefüggésnek kell lennie az arany infláció iránti érzékenysége és a befektetők egyéb inflációs védelmi formákhoz – pénzügyi vagy reáleszközökhöz – való hozzáférése között. A fejlett piacokon manapság ilyen jellegű ETF-ek és határidős termékek egyre szélesebb körben elérhetőek a befektetők számára.

Az alacsonyabb érzékenység másik oka az elmúlt 40 évben a világban általánosan tapasztalt jóindulatú inflációs környezet (a volt szocialista országok gazdasági helyzetében – eltérően a világ trendjétől – a rendszerváltással kapcsolatos számos egyensúlytalanság miatt alakult ki tartósan magas infláció, de ez a tényező napjainkra teljesen megszűnt). A nyugati világban négy évtizede nem volt tartós inflációs periódus, és ez arra utalhat, hogy a befektetők infláció iránti érzékenysége csökkent. De az a lényeg, hogy jól megtervezett inflációs stratégia legyen érvényben, és az arany ennek a stratégiának egyik elemeként működjön.

 

Arany egy infláció ellen védett portfólió részeként

Az arany legerősebb tulajdonsága a portfólióhoz való pozitív hozzájárulás, annak ellenére, hogy az infláció tekintetében az arany kissé tompa eszköznek tűnik. Mégis, ha a befektetés kiegészül ezzel az eszközzel, annak teljesítménye ragyogni kezd.

A hosszútávú adatsorok tanulmányozása alapján úgy látszik, hogy három kulcsfontosságú tényező határozza meg az inflációs fedezeti ügylet hatékonyságát: érzékenység, megbízhatóság és a költség. További két járulékos szempontként a likviditás és a diverzifikáció vehető figyelembe. Az arany érzékenységét és megbízhatóságát olyan közvetlen fedezeti ügyletekkel lehet összevetni, mint az infláció ellen védett állampapírok (például a Prémium Magyar Állampapír), amelyek hozama közvetlenül kapcsolódik a fogyasztói árindexhez (a kamatbázis gyakorlatilag az infláció mértéke és ehhez jön a kamatprémium). Alternatívaként felmerülhet a fogyasztói árindexet jelentősen befolyásoló energiahordozókba vagy árukba, esetleg ezek alakulását leképező indexbe befektetni.

 

Az arany és a volatilitás

Az arany volatilitása (vagyis ármozgásának mértéke és gyorsasága) viszonylag stabil maradt. Megállapítható, hogy 2020 az eszközök közötti óriási volatilitás éve volt a COVID-19 járvánnyal sokkolt piacok tekintetében az első félévben, míg az év végére csökkent a kockázatos eszközök brutális ingadozása. Az átlagos eszköz–volatilitás tavaly egyértelműen magasabb volt a legtöbb eszköz esetében, mivel a kockázatosabb eszközök, – mint a részvények és az alternatív befektetések – összességében nagyobb volatilitást mutattak.

Figyelemre méltó, hogy akik aranyba fektettek a likviditási tulajdonságai miatt a világjárvány elején, gyors, magas hozamhoz jutottak, amellett, hogy az arany volatilitása stabil maradt, míg ugyanezen időszakban például az amerikai részvények volatilitása majdnem megduplázódott. További spekulatív eszközök volatilitása, – mint például a kriptovalutáké – extrém szintekre nőtt.

A 2021-es stabilabb piac mellett a realizált volatilitás csökkent a legtöbb eszközön, beleértve az aranyat is, kiemelve annak képességét a kockázatok mérséklésére.

Egy portfólió kialakításánál fontos tényező az eszköz várható volatilitása, mert hatással van a portfólió értékére. A változó részvényértékek esetében a volatilitás zavaró lehet, mivel nehéz modellezni a potenciális volatilitást és értékelni az eszköz kockázatának következményeit a portfólión belül.

Az arany volatilitási profilja meglehetősen következetes volt az egyéb fix kamatozású termékekhez hasonlóan a COVID-19 világjárvány során. Ez nemcsak arra utal, hogy a portfólió diverzifikáció javítja a kockázattal korrigált hozamokat, de azt is, hogy a viszonylag stabil volatilitási viselkedése még alkalmasabbá teszi szerepét a portfólióban.

 

Amit a technikai elemzés sugall

 

Arany áthaladt a 200 napos mozgóátlag ellenállásán, megközelítve a 1900 USD / oz

szintet. A kitörés technikai szempontból azt sugallja, hogy az ár elérheti az 1960 USD-t, amely szintet korábban kétszer is megérintette, trendje egyértelműen emelkedő.

Az arany relatív erősségi indexe (RSI= Relative Strength Index) azonban túlvettnek tűnik, így várható néhány konszolidáció egy újabb emelkedés előtt. Az ár az elmúlt 6 hét mélypontja felett van 12%–kal. Az arany ralli hosszú távon meggyőző, de rövid távon konszolidálódhat.

 

Következtetés

Az arany a legstabilabb volatilitási profilokkal rendelkezik a járvány idején és azt követően – következetesebb, mint részvények és egyéb alternatív eszközök. A jelenlegi arany derivatívák piaca lehetőséget nyújt az arany kitettségre akkor is, ha a befektető árfolyamemelkedést vagy éppen csökkenést vár.

Ugyanakkor az arany szerepe a profi porfóliókban továbbra is erős. és a közelmúlt technikai kitörése meggyőző, ami arra utal, hogy akár historikus maximumra is emelkedhet a nemesfém árfolyama 2022 során.

 

Rövidtávú következtetés az aranyról

Az aranyárak némileg alacsonyabbak az amerikai kereskedésben e sorok írásakor a friss, ösztönző piaci hírek hiányában, amelyek miatt az árak oldalazásba sodródnak. A „bikáknak” új impulzusra van szükségük ahhoz, hogy elindítsák az áremelkedést a napi grafikonon. Az augusztusi arany határidős árfolyama utoljára 8,50 dollárral, 1802,80 dollárra esett.

A globális tőzsdék egyik napról a másikra magasabbra emelkedtek és az amerikai tőzsdeindexek is szilárdabbak. A piac továbbra is aggódik a COVID-19 új, delta variáns változata miatt, amely igen gyorsan terjed és egyre aggasztóbbá válik – éppen akkor, amikor sok európai családi vakációra készül, és a tokiói olimpia vésztjósló körülmények között megkezdődik. A közelmúltban megjelent amerikai és európai vállalati eredményjelentések túlnyomórészt segítettek megnyugtatni az ideges tőzsdei befektetőket.

Az amerikai dollár index kissé szilárdabb, vagyis devizaként erősödött a devizakosárhoz képest, mivel egyik napról a másikra újabb három és félhónapos csúcsot ért el. Az USDX továbbra is rövid távú áremelkedésben van. Eközben a nyersolaj ára kis korrekciós visszapattanás után csökkent, és július 20-án öt hetes mélypontot ért el, de pár nappal később már hordónként 70,30 dollár körülre pattant vissza az árfolyam (reálértékben az olaj árcsökkenése kisebb, mert közben a dollár értéke növekedett).

 

Függelék

A 2. ábra statisztikai összefüggései (Az aranyár alakulása az USA fogyasztói árindexe hatására)

 

Források:

Economic research. Federal Reserve Bank St. Luis. (Letöltve 2021. július 22-én.) Elérhető: https://research.stlouisfed.org/

Aranyár historikus adatok (https://fred.stlouisfed.org/series/GOLDAMGBD228NLBM)

USA fogyasztói árindex historikus adatok (https://fred.stlouisfed.org/series/CPALTT01USM657N)

Kitco.com honlap (letöltve: 2021. 07.22-én) aranyhírek, információk, elemzések. Elérhető: https://www.kitco.com/

Yahoo Finance adatok


A fenti bejegyzés marketingközleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A cikkben szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A Random Capital Zrt. fenntartja a jogot, hogy a weboldalon található tartalmakat bármikor módosítsa, átírja.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a cikkben található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a weboldalon található bejegyzések a weboldal készítésében közreműködő személyek személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé. A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, kockázattűrő képességének. A jelen publikációban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.

A cikket készítő díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ a cikkben szereplő előrejelzéstől, állásponttól.

A fenti publikáció szerzői jogi védelem alatt áll, annak közzététele, harmadik személyek részére történő továbbküldése, átdolgozása vagy bármely más formában történő felhasználása a Random Capital Zrt. előzetes engedélyéhez kötött. A dokumentumban a más szellemi termékekből (grafikonok, adatbázisok, cikkek) való idézés mellett a forrás minden esetben feltüntetésre kerül.

Tájékoztatjuk, hogy a Random Capital Blog weboldaláról esetlegesen más cégek és egyéb szervezetek weboldalára is eljuthat. Az azokon közölt adatok tartalmáért, helyességéért és adatai biztonságáért a Random Capital Zrt. nem vállal felelősséget.